2015. március 22., vasárnap

Rendszeresen használt, és bevált bolti kozmetikumaim

Ugyan a blogot nagyon sokan "körömlakkos blog" kategóriába sorolják, de azért időről időre szeretem megmutatni, hogy mik azok a kozmetikumok, amikkel nagyon elégedett vagyok ,amiket újravettem, vagy ha elfogynak, gondolkozom az újravásárlásukon.

Rutin szerint mennék most végig azokon, amiket mostanában is használok, és a hatásukkal meg vagyok elégedve:

Arctisztítás:

Noha még mindig a tust a régi, jól bevált Yves Rocker kétfázisú lemosójával szoktam eltávolítani, de a manapság munkában viselt nude sminkjeimet rendszeresen a Bioderma Sensibio H2O micellás víz lemosójával távolítom el. Tudjátok, ez a rózsaszín kupakos (amihez egyébként egy sensibio rich creamet adtak legutóbb ajándékba. Spoiler: erről a krémről a nem bevált kozmetikumok bejegyzésben fogok írni)


Ezt követően még mindig a Clinique 3 lépéses arcápolási csomagjának folyékony szappanával szoktam tusolás közben az arcomat mosni, sőt, ezt követően pedig a csomag tonik részével is át szoktam időnként törölni az arcomat, főleg akkor, ha olyan poros helyen jártam, ahol tudom,hogy az apró szemcsék eltömíthetik a pórusaimat. A mai napig nem találtam erre a célra jobb tisztítót, de tény, hogy az alkohol rettentően szárít.


Hetente pedig kétszer használok bőrradírt, most épp a francia Nuxe márka bőrradírját, és nagyon elégedett vagyok vele.



Szemkörnyék hidratálás:
Napközben a smink alá sosem használok durva ránctalanítót, csak sima hidratáló krémet, illetve hegek esetén speciális, hámosító krémet.

Korrektor alá a fotón látható, nagyon könnyű, és jól beszívódó Yves Rocher szemkörnyékápolót szoktam feltenni. Csodákat nem kell tőle várni, azt teszi, amire vettem: beszívódik, nem hagyja kiszáradni a vékony, szem alatti bőrrészt, így a nap végére is kevésbé ülnek meg az apró ráncaimban a festékek.

Arc hidratálás:

Télen, amikor kicsit dúsabb krémre volt szükségem, a L'Occitane Immortele Precious arckréme vált be, őt is újra fogom venni, most érek az őszi glamour napokon vásárolt tégely aljára. (a szemránckrémet nem vettem újra, mert találtam jóbbat)

Most pedig, miután nem jött be a sensibio rich krém (nem akar beszívódni, és fényes lesz tőle egy órán belül a sminkem), megvettem az Avéne hidratáló krémjét, és mit mondjak, szuper. Az összes cucc, amivel eddig találkoztam a márkától, fantasztikus. Odáig vagyok értük.


Hegápolás:

Sajnos keloidra hajlamos vagyok, és arcon is, egy sima pattanás rettenetes hegeket tud eredményezni, ezért nagyon kell figyelnem arra, hogy megfelelő krémmel kenjem. Sajnos a La Roche Posay Cicaplast nem vált be teljesen, így kipróbáltam az Avéne ilyen jellegű krémjét, és már egy hét után döbbenetes volt az eredmény. Halványodnak a hegek, és az új sebek pedig begyógyulnak egy nap alatt.


Esti arckrémek:

Új szerelmem: Avéne Eluage.Bár a Paula's Choice oldalon nem sok jót mondanak erről a krémről, mert szerintük alacsony a hatóanyag tartalma, én mégis csak ódákat tudok zengeni róla.
Először a szemránckrémet kezdtem el használni, fél Párizst átnéztem, mire találtam olyan patikát, ahol nem a krém hűlt helye, vagy az üres dobozok vártak (ebből viszont sejtettem ,hogy népszerű termék, tehát rossz nem lehet). Szóval én eleve a fekete, szem alatti karikákra hajlamos, fáradtan kőkemény heroinistának kinéző fajta vagyok, ezért nagyon sok korrektorra van szükségem, pláne az anyuka életmód kezdete óta. Már két hete használtam a krémet, amikor feleszéltem, hogy reggelente nem kenek fel korrektort. Mert nincs rá szükség. Aztán a férjem is megjegyezte,hogy nem tudja mit csinálok magammal, mert tudja,hogy aludni nem sokat tudtam az elmúlt időszakban ,de a karikáim halványodtak.
És igen, nem olyan mélyek a ráncaim, és halványodnak a karikáim. Szóval nekem a csodatétel megvolt. Nyilván nem fognak a meglévő ráncok eltűnni, mert sokáig elhanyagoltam a szemkörnyék megfelelő ápolását, és ennek bizony a ráncok megjelenése lett az eredménye, de ha nem mélyülnek tovább, és nem leszek elvonási tünetekkel küdző herkás kinézetű, én már boldog vagyok.



És ugyanez arckrémben úgy tűnik,hogy a többi mimikai ráncra is jó hatással van.


Mosakodás:

Bár leginkább natúrkozmetikumokat használok testápolásra, és mosakodásra (főzött szappan, házilag készített testápoló kenőcsök), de nem tudom elengedni az örök szerelem TBS Mangós tusfürdőjét.


Hajápolás:

Még mindig a Joico K-Pak samponja és balzsamja az igazi, a hajam szinte alig törik, és mindig szép fényes.


Kézápolás: A kézradír és kézkrém is Yves Rocher, lassan 3 éve folyamatosan újraveszem, mert nagyon szeretem.



Dezodor:
Szintén 5 éve ugyanaz: Vichy zöld kupakos golyós.


7 megjegyzés:

  1. Az Avéne márkát hol veszed? Nekem is heges az arcom a legapróbb pattanás után is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, azt kihagytam. Az iparfumeria.hu webáruházban lehet kapni Avéne-t és Nuxe-ot is.

      Törlés
  2. Avene patikaban kaphato.

    @suzie, hasznalsz fenyvedot? Eluage mellett erosen ajanlott nappalra ilyenkor mar az 50-es fenyvedo, sot kotelezo.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Mia,
      az avéne magyarországi értékesítése megszűnt, nem kapható patikában.
      Fényvédőt használok, egyrészt 35-ös faktorú BB kérmet, másrészt, ha nem kenek fel semmilyen smink jellegű terméket, a Clinique City Block nevű 25ös faktorú fényvédőjét szoktam felkenni, vagy nyáron bioderma photoderm fizikai fényvédőt.

      Törlés
  3. Ebből csak a Biodermát ismerem, én is használom. Hozzá meg a Light krémet. Jó sok cuccot használsz :)

    VálaszTörlés
  4. Lehet,hogy túl sokat is, már-már mániákusan keresem a megfizethető, de jó krémeket. Nyilván vannak ennél sokkal jobbak, a paula's shoice cuccok egészen biztosan, illetve még van jó pár olyan, amit a krémesen szép az élet blogon ajánlott Szandra, úgyhogy fog ez a lista még változni :)

    VálaszTörlés