2014. február 27., csütörtök

Essie - status symbol

A múlt héten a férjem külföldön volt, és a reptérről hívott fel, hogy ő most akkor ott áll az opi és essie pult előtt, de az opi kétszer annyiba kerül, mint itthon, és nincs semmi extra, viszont az essie pultnál lát egy csodaszép szettet, megveheti-e nekem. :-) hát nem drága? (tudja,hogy az egyik DJ ismerősünk barátnője állandóan essie lakkokról posztol az instagramján, és nekem nincs olyan, ezért feltételezte, hogy az jó márka,csak itthon nem tudok venni ilyet)

Hazajött, és ezt kaptam:

Ebből a szettből próbáltam ki a középsőt, melynek neve status symbol, és egy csodaszép élénk pink krém finishű (vagy inkább crelly) lakk.
Mivel még sosem volt essie lakkom, az ecset formája, és az állag is hatalmas meglepetéseket okozott. Híg és folyós állagú volt, de iszonyat gyorsan száradt, és nem az a folyós fajta,amitől megőrülök,hogy a körmöm közepére teszek, de mégis a bőröm alá is befolyik, hanem tökéletesen irányítható lakk. Első körben túl vékony első réteget vittem fel, ezért 2 réteg kellett az egyik kezemen a körmökre, de utána ráéreztem, és két vastagabb réteg is elég volt. Az első réteg 3 perc alatt megszáradt, és nagyon fényesre, a második is jól száradt, de én nem tudok gyorsszárító fedőlakk nélkül működni a gyerek mellett, ezért ráküldtem a jó öreg seche vite-et, ami nem húzza vissza a körömvégekről ezt a lakkot!
A színe fotózhatatlan, minden világításnál máshogy néz ki, de nagyon sok bókot kaptam rá, hogy milyen szép. Imádom.





 az alábbi képnél a mutató- és középső ujjamon van csak Seche Vite






6 megjegyzés:

  1. Jaj, de drága férjed van :)) A lakk nagyon szép, nekem sincs még Essie lakkom, de egyszer majd tervbe van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. más, essie mániás ismerősök győzködnek,hogy szuper minőség mind, de a budapesti üzletről annyira rosszakat hallok, hogy ez már biztos,hogy ott nem érdemes essie-t venni (nem teljes üveg, és több éves, komponensekre szétesett lakkok vannak)

      Törlés
  2. Tetszik a ez a szín, a szett is, a férjed pedig nagyon jóarc, még pár ilyen húzás és belopja magát az olvasóid szívébe , nekem már szimpatikus :)
    Remélem ő is olvassa és ösztönzőleg hat rá a további vásárlásokat illetően :D
    Kíváncsian várom a kis világos barack színt is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon édes pas, most épp megkérdezte,hogy mi a franc értelme van a lakkstopnak :-)
      a rózsaszínt tegnap kipróbáltam, nagyon csúnyán szerepelt (és semmi barack árnyalat nincs benne, így keresem tovább az igazit), úgyhogy lesz róla egy rövid lehúzós poszt, de kap még másodi kesélyt majd új fedőlakkal

      Törlés
  3. Gyönyörű az összes szín, épp még Essie lakkom nincs, de egyre csábítóbb...:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon örülnék neki,ha valaki _rendesen_ elkezdené importálni őket, mert tuti lenne piaca

      Törlés