2014. augusztus 9., szombat

PiCture POlish - Lizzie + Shy Violet

Nem mondok el újdonságot azzal, hogy mennyire imádom a piCture pOlish lakkokat.

Csodálatos, különleges árnyalatúak, a finishek változatosak, és annyira szépek, hogy díszítés nélkül is megállják a helyüket, könnyű velük dolgozni, és még ha némelyik példány négy, esetleg öt réteget is igényel, a végeredmény láttán azt mondja mindenki, hogy megéri.

A Lizzie pont ilyen lakk, a teljes fedéshez vagy 4-5 réteg kell, vagy egy színben jól harmonizáló alap - nyilván lehetetlen megtalálni a tökélesesen egyező árnyalatot, hiszen ez a márka erőssége - de ha a kész manikűrt vesszük, bámutalosan szép lakkal találjuk szembe magunkat.

Lizzie is holo pelyhek és jelly alap szerelemgyereke, amely a 4 réteg felvitele után hirtelen lineáris holová változik.
Nem mondom, hogy csak ebben a változatban szép, mert kipróbáltam egy halvány orgonalila alapra kenve két rétegben, és úgy is csak csodálni bírtam, de ha nem sajnáljuk a lakkot, megéri azt a 4 réteget felkenni.

A manikűrhöz használt Shy Violet szintén pelyhes jelly lakk, viszont meglepetésemre ezek a pelyhek nem holografikusak, és a sötét szín ellenére ennél a lakknál is 4 réteg kell a teljes fedés ,vagy egyszínben harmonizáló alaplakk (én végigpróbáltam számtalan lakkot a Nailland kínálatából, és sajnos nem találtam meg az Igazit) Kipróbáltam a Color Club Rev'd Up nevű lakkjával, ami ugyan sokkal vörösesebb lila, de a Shy Violet még így is jól nézett ki két rétegben az alapra kenve.

Tapasztalataimat összegezve, azt tudom mondani, hogy a Shy Violet kevésbé különleges, ezért a gyűjteményből kihagyható (helyette javaslom beszerezni a Zoya Aurora nevű lila holo pelyhes lakkját), de a Lizzie kötelező darab!

Beszerezhető a Naillandnél, illetve megtalálható Llarowe és Harlow&Co kínálatában is.


I's no big news how much I adore the brand piCture pOlish.

Amazing, unique shades and finishes that do not require any additional decoration, flawless application, and even if some of them require four, possibly five coats, seeing the end result will make you definitely say it's worth it.
 

In case of Lizzie,  you do need the 4-5 coats for full opacity, but when you do apply these many coats, you'll suddenly realize, this is not just a simple jelly with holo flakies; it turns into a moderate linear holo one!

Of course you can use undies for this one as well, just pick something that has a similar shade (will be a tough job!) and apply two coats, it will still be pretty.  However, if you have a lot of nail polish and not feeling worried about using that much, I suggest to put those 4-5 coats on. IT.IS.WORTH.IT.

For this mani, I also used Shy Violet, another jelly with flakes, but to my surprise, these flakes are not holographic, and in spite of the the dark color, it also required four coats for full coverage, or a color-coordinated base (I tried at least 6 of Nailland's supply, and unfortunately did not I found the right one) I tried to use Color Club Rev'd Up, which is somewhat more of a reddish purple, but Shy Violet still looked good with just in two coats over this base.

Summing up my experience, I can tell you that Shy Violet is
less special, so you might me skipping that one (I suggest getting Zoya Aurora instead), but Lizzie is a must-have!

Available from Nailland Hungary, Llarowe and also can be found at Harlow & Co
.







 alaplakkokkal (B), és azok nélkül (J) / with (R) and without (L) undies


 Alaplakkokkal



4 megjegyzés:

  1. Ó a Lizzie nálam is kívánságlistás...meg jó pár másik pp is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem meg megint a Frosting lett kívánságlistás, pont a múltkori haul posztod miatt :)

      Törlés
  2. Lizzie-t akarok... (*előveszi a füzetét, és nagy piros betűkkel felírja, hogy muszáj megszerezni, hisz csodálatosan szép.*)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak készülj a sok réteges fedésre! (bár most fogom kipróbálni, hogy a Zoya Hudson esetleg jó-e alá)

      Törlés