Ezen a héten debütáltak ugyanis a Moyra holo lakkjai, amiket egy szín (az almazöld) kivételével mind beszereztem, mert mindig az első kiadást kell megvenni moyráéknál.
Úgy tapasztaltam, hogy a Moyra amikor bevezet valami special effekt lakkot, akkor az első szériában "még van anyag", tehát azok a lakkok jól pigmentáltak, glitterrel meg vannak pakolva rendesen, de a későbbi keverések már nem olyan jók. Ez igaz volt a Gel Look lakkokra, a Sand Effect lakkokra, és minden bizonnyal a holora is igaz lesz.
Ugyanis első tapasztalataim szerint ezek a holo lakkok annyira tele vannak pakolva a holo hatásért felelős alumínium szemcsékkel, hogy a szín szinte el is vész, és a lakk olyan sűrű,hogy néha az ecsetről sem akar lekerülni, a körömre tapadni (két különféle alaplakkal kipróbálva, a matt nail envyt jobban szereti)
A türkizkék annyira tömény volt, hogy egy üres üvegbe kitöltöttem pár cseppet (folyni sem akart), és higítót küldtem bele, viszont ha már ott volt a pink is, azt is beleküldem, meg egy pár csepp sötétkék lakkot (china glaze up all night), hogy kicsit pigmentáltabb legyen. az eredmény egy szép liláskék lakk lett, olyan "dancing with nureyev"-es.
Moyra 256 fedőlakk nélkül, 1 rétegben
Moyra 256 fedőlakkal
így látszik,hogy a moyra mennyivel jobban meg van pakolva holo szemcsékkel
a kevert lakk vakuval, és anélkül, valamint körmökön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése