2014. szeptember 9., kedd

piCture pOlish Pandora - egy kis csavarral / with a little twist

Elérkeztem az utolsó általam tulajdonolt új PP lakkhoz (azért nem azt mondom, hogy a birtokomban lévő, mert kettő új kölcsöönben nálam van babusgatásra)

Amikor megláttama Pandorát, tudtam, hogy lilább a Zoya Auroránál (amely már a Pandora előtt sem tetszett a kezemen, gyorsan túl is adtam rajta), de meg voltam róla győződve, hogy a Hussyval azonos lesz a színe. Ugyan a Hussyt kitaláló blogger hölgy sosem fogja bevallani, hogy azt mondta a PP lányoknak, hogy "csináljatok valami olyat, mint az Ozotic 624 volt, és holo is legyen, ha már pont ugyanolyan nem lehet", de biztos vagyok benne, hogy ugyanazt a lila pigmentet használták a Hussyhoz is.
Szerencsénk, hogy most Pandora néven újra köreinkben üdvözölhetjük a 624-es, és itt a lehetőség az összehasonlításra.
A kamera nem látott különbséget. Makróval is alig. Színben egyeznek, a fedésben jelentős eltérés van, a Pandora 2 réteg után is kevés volt nekem, míg a Hussyból egy vastag réteget kentem fel. A lineáris hatás csak a Pandoránál látható, a Hussy a PP által kitalált "bijou holo" amit én nem is neveznék holonak, csak szép mikroglitteres izének.

Az én szempontrendszeremben mindkettő lakknak van helye: ha az elfoglalt anyuka sapka van rajtam, tutira a Hussyhoz nyúlok, mert bár sötét színű, nyáron is tökéletesen megállta a helyét, egy réteg elég, SV-el pillanatok alatt megszáradt, nem zsugorodott a fedőlakk alatt, és látványosan csillognak a mikroglitterek.

Ha van időm pepecselni, mert a gyerekem alszik, én meg szeretek magammal kitolni, elszórakozok a 3 réteggel, és egész másnap úgy bámulom a kezeimet, mint a már korábban említett lsd-től utazó fesztiválozó.

Tudom, nem olcsók, de ezt a két lakkot _tényleg_ megéri megvenni.

Még szerencse, hogy mindkettő kapható itthon a Naillandben.


Here is a review of the last of the 3 new PP lacquers I own. I day owning on purpuse, I currently have two others in my possession for cuddling purposes :D 

When I first saw swatches of Pandora, I knew it was going to me more vivid and blueis than Zoya Aurora (which I got did of really quickly after I decided I did not liked how it made my skin tone look yellow) I was also convinced that Pandora and Hussy will be the same color. Although the Holographic Hussy (the inventor blogger lady) will never admit that he said to the PP girls that "do something like the Ozotic was 624, and add some different kind of holo", but I am sure that the same purple pigment is used in these two.

We're lucky that now Pandora is here as the resurrected 624, hence there is the opportunity for comparison.

The camera can not see any difference. Macro barely. Colors match, the only significant difference is in the opacity. 2 coats of Pandora was not enough to avoid it looking patchy, while Hussy only needed one thick coat. The linear holo effect is only seen in the Pandor, Hussy is more like tons of micro-glitters under the name of "bijou holo" invented by the PP.

My criteria when choosing lacquers: if I'm the busy mom I need something that covers in one coat, dies glossy and looks pretty, this is what Hussy is for.  Despite the dark color, it looks amazingly sparkly in sunlight and Seche Vite does not shrinks it. 

If you have time for messing with a mani because the baby is sleeping, and I hate myself enough to give myself sleep deprevation, I play with Pandora, apply the 3 coats and then the following day I keep staring at my hand like someone being on an lsd trip. :-D

I know it is not cheap, but these two polishes are _really_ worth buying.

Luckily, both are available at Llarowe, Nailland, Harlow&Co, and many other stockists worldwide.














8 megjegyzés:

  1. "csak szép mikroglitteres izének" :D Igen, ez a bijou holo jelenség kb. pont így írható le. :) Amúgy szerintem bőven látszik a különbség a két lakk között, bár tény, hogy egyik szebb, mint a másik, tényleg jogos mindkettő beszerzése (vajon a "normális" lakkfelhasználók mit gondolhatnak ilyenkor rólunk? :S :D).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt, hogy logikus válasz az eltérő finishek miatti megvásárlásuk. Az árukra kiadott pénz miatt már szerintem inkább könyörögnének a Lipót újranyitásáért :D

      Törlés
  2. Nagyon tetszik ez a lakk, de most elbizonytalanítottál, pedig már kosárba tettem a naillandnál :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, végül megvetted? Szerintem teljesen indokolt mindkettő!

      Törlés
  3. Egyetértek Suzie, a "bijou holo" szerintem se holo. Nagyon szép ugyan, és tényleg sokkal gyorsabb vele a lakkozás, de nálam a pelyhes a nyerő.
    Szerintem nem indokolt mindenkinek mindkettő, csak az ilyen elvadult lakkmániásoknak, mint mi vagyunk. :) Egy átlag felhasználónak bőven elég az egyik, csak azt kell eldöntenie, hogy neki melyik finish bejövősebb. Ha belegondolok, a lakkmánia előtt nekem is volt színenként 1-2 eltérő árnyalatom (a teljes készletem bőven 30 db alatt volt) és teljesen jól elvoltam velük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bijou holoból nekem a badass, a midnite meteor és a hussy van meg, épp elég :)

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Köszi! Imádom a Pandorát, nagyon hamar az egyik kedvencem lett :)

      Törlés