2014. március 17., hétfő

Múlt heti haul

A múlt héten sok újdonságra tettem szert, egyrészt azért, mert a llarowe-tól másfél hónapja rendelt lakkjaim megérkeztek végre hozzám, másrészt azért, mert anyósom a névnapomra körömlakkokat vett nekem ajándékba, harmadrészt pedig azért, mert eljutotam végre a westendbe a bobbi brown pulthoz. Ja, és befutott pár bornprettys holmi is.
Ezek mellett két kolleganőm is besegített, ugyanis az egyik elment nekem az Árkádba a Tristam-et elhozni, erről már volt is post, a másik kolleganőm pedig még a nőnapi akció keretében a Müllerben megvette nekem a régóta áhított Dutch Tulips nevű lakkot.

Szóval a szerzemények között rengeteg lakk van, glitteres, multikróm, holo, multikróm-holo, és a Glisten & Glow HK Girl fedőlakk.
A bobbi brown cuccok pedig egy fekete tus (Ink Liner - blackest black), egy szájkontúrceruza (pale pink), és egy minta a smoky eye szempillaspirálból, amit eddig kétszer már teszteltem, az első reakcióm a "HŰHA!" volt, és azóta is annyira el vagyok tőle varázsolva, hogy tutira megveszem nagyban. És azért külön piros pont bobbi-éknak, hogy a szájkontúrceruza mellé hegyezőt is csomagolnak.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése