2013. szeptember 26., csütörtök

Moyra shop haul

Mivel jövő héttől dolgozom, még gyorsan lementem a kizárólag munkaidőben nyitva lévő Moyra üzletbe (egyébként épp költöznek valahova,nem lesz kisker az új helyen), és az újdonságok küzül vettem pár dolgot.

A sand effect lakkok közül az aranyat, és a feketét választottam (852 és 855), valamint a gel look lakkokból a 908-as mély bordó lakkot vettem meg.

Gyorsan fel is tettem őket a körmömre, mert jelenésem volt valahol.

A tapasztalataim:

A sand effect lakkok legalább 3 vékony réteget igényelnek, 20 perc alatt száradnak csak meg, ami a homokhatású lakkokra nem jellemző. Az arany lakkot kentem fel,a feketével csak díszítettem, de szomorúan tapasztaltam, hogy 3 órával később már pattogott le az egyébként tökéletes állapotban lévő gyűrűsujj körmömről (alaplakknak az Orly Nail Defense-t használom, és nem szokott gondot okozni), ezt már sajnos több moyra lakknál is tapasztaltam.

A gel look lakk tényleg gel hatású, egy rétegben nagyon foltosan fed (az eladó állította,hogy egy réteg kell), kettőben szép nagyon. A száradásáról sem tudok nyilatkozni, mert Seche Vite-tel gyorsítottam a száradáson, viszont ezt a lakkot a SV rettentően zsugorítja, fél milimétert lehúzott a körmeimről a fedőlakk, ami miatt az első, foltosan fedő réteg a körmeimen rendesen fent van,de a második réteget viszahúzta a SV, ahol meg kimaradt egy pici, ott már most elkezdett lepattogni a körmömről. Lehet,hogy az alaplakkban van a hiba, a körmeimben kivételesen nem lehet, mert más lakkok simán 4-5 napig kibírták mostanában rajtam, ugyanolyan terhelés mellett.

Mindent összegezve nem bántam meg, hogy ezeket a lakkokat megvettem, mert tényleg szépek, de sajnos igaz rájuk a mondás, hogy "olcsó húsnak híg a leve".

Díszítésnek a bornpretty store-ról rendelt nagy kerek aranyszínű fém szegeccsel díszítettem egy-egy ujjamon a körmömet, ezt a körömdíszt innen rendelhetitek meg.

Ezen kívül vettem még egy körömágybőr puhító gélt, ami a manikűrnél szükséges, azzal semmi gondom nincsen, szépen felpuhítja,vissza lehet utána tolni, levágni.




2013. szeptember 23., hétfő

telefontok és fólia tapasztalat (és bosszankodás)

Roppant merész voltam pár hete, és azt feltételeztem, hogy elég nagy már a gyerekem (15 hónapos) ahhoz, hogy ha új telefont veszek, ne tegye egyből tönkre, így lecseréltem jó öreg SGS-emet (Samsung Galaxy S) egy SGS III-ra. Kondíciókról, és egyéb okosságokról most nem írnék.

A lényeg, hogy  mindenképp akartam rá a biztonság kedvéért egy szilikontokot, illetve egy képernyővédő fóliát.

Mivel a tokok itthon nagyon drágák, de mindenki tudja, hogy úgyis Kínában készülnek, szétnéztem a neten, mert már rendeltem korábban is tokot meg töltőt ebayen, most viszont az SGS 4 piacra dobása miatt nem találtam olyat, ahol pár dollárért lett volna ingyenes postázással. Aztán megpillantottam a körmös célokra használt bornpretty store főoldalán, hogy ők is árulnak ilyeneket.

Végül egy szép lila szilikontokot választottam, ami hűségpontok beszámításával 2.7 dollár körüli összegre jött ki, 2 héten belül meg is érkezett, és most ez van folyamatosan a telómon.

Amiről írni akartam, az a képernyővédő fólia: azt nem találtam a BPS-en, ezért bevittem egy telefonos szaküzletbe, és 2000,- forintért felrakattam. közölték,hogy 1 év garit vállalnak rá, hogy nem jön le, nem sérül meg, védi a képernyőt. nyilván csak egy sima blokkot kaptam, tehát már eleve itt nem áll meg ez a "gari" szöveg, de lássuk, mit tud. Nyaralni voltunk, és ilyenkor elkerülhetetlen, hogy ne essen le legalább egyszer a telefon. Hát leesett (a tok még nem volt meg). A fólia most lukas, buborékos, és karcos. A kijelző alatta nem, tehát ilyen szempontból megvédte, de naponta többször nézegethetem azt a bubit a képernyőn. Ha visszaviszem az üzletbe, közlik,hogy mechanikai eredetű sérülésekre nem vállaltak garit (férjem telefonja ugyanígy járt, visszavitte,elhajtották). Na de akkor mégis mi a rákért tetetjük fel azt a fóliát?
Szóval nem tudom eldönteni, hogy jó, vagy nem jó dolog, mert véd is,de nem jól teszi ezt a dolgát.

A szilikontok viszont mesés találmány. A leeséskor nem volt rajta, most olyan az új telefon széle, mintha megrágta volna egy kőből készült ember. Azóta a tokban is leesett már párszor, de semmi baja, a képernyőn túllóg a perem,így ha "arccal lefelé" esik is le, nem éri közvetlenül a földet.

Tanulság: mindenképpen ilyen TPU (vagy szilikon) tokba tegyétek a telefont, ne a kemény műanyag tokba, mert ez legalább véd, még ha nem is csillivilli meg pöttyös.
Itt van két fotó az enyémről, a fólián a buborék is látszik. Gondolkozom rajta,hogy veszek 1-2 másik színt is, csak úgy divatozni :)


BK Sweet Candy Fast Dry Nail Art Polish #17


Ez a lakk szintém ama bizonyos nagy Bornpretty store haul szerzeménye, és igazi szerelem lett belőle.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy rétegben ilyen szépen fedő lakkot sikerül vennem, és az a rózsaillat, amit érzek a kezeimet, valami mesés!

Az üveg a szokásos 6ml-es kiszerelés, ami 3 dollárért szerintem pont jó ár,  a kékes gyöngyházfény pedig nagyon különlegessé teszi a lakkot, ilyen árnyalatban ilyet még nem láttam.
A tartósságára sem lehet panasz, lábon fedőlakk nélkül iszonyat szokáig bírta, a kezemen pedig 5 napig kopás nélkül. A száradása lehetne kicsit gyorsabb, de a Seche Vite segít ezen :)

Sajnos maga a lakk fotózhatatlan, egyszerűen egyik képen sem sikerült visszaadni mennyire szép lilás-pikes málnaszíű.
Díszítésnek az Orly Luxe-al nyomdáztam, sokat kell még tanulnom ezen a téren.


Innen beszerezhető /Can be purchased here

This varnish was also part of that big BPS haul and it became a huge love of mine.
I have never dreamed of getting a one coater for my money there. The bottle contains the usual 6ml varnish, which is a pretty good deal, in my opinion. The blue shimmer does make this one very special, I don't think I have seen anything like this elsewhere. The drying time could be shorter, but Seche Vite helps with it. It's long lasting, I have had it on my fingers for 5 days without chipping, and on my toes as well. As for the photos, it is simply impossible to capture its true purple-pink-red shade :(

For decoration, I stamped Orly - Luxe on my nails, I still have a lot to learn when it comes to spamping.




2013. szeptember 20., péntek

Born Pretty Holographic Nail Polish 11#

Ez a lakk a múltkori nagy Borpretty Store rendelésem egyike, már szerepelt a blogon, de nem erre fókuszálva. Ugyan a múltkor csúnyán beszínezte a körmeimet, de úgy gondoltam, hogy a lakk színe annyira gyönyörű, hogy adnom kell egy második esélyt neki.

A lakk felkenése maga az álom, a kis kupak ellenére az ecsettel jól lehet dolgozni, nem folyik, és két rétegben tényleg szépen fed. A holo hatás napsütésben káprázatos, de sima természetes fénynél és mesterséges fénynél is érvényesül. Tegnap voltam vele egy elég fura világítású helyen, ahol nem jött ki egyéltalán a holo, de a színe még így is csodásan szép mély lila.

Egy réteg fedőlakkot használtam, nem tompítja a holo-t, mint az UP Colors lakkjánál. Már fent van 2 teljes napja, mosogattam, takarítottam benne, semmi baja, nem kopik, nem pattogzik. Meglátjuk majd,hogy két réteg alaplakkal mennyire színezi be a körmeimet.

Díszítésként az Orly - Shine nevű fólia hatású lakkjából tettem fel ezüst csíkokat.

This varnish was one of the ones I ordered from Born Pretty Store a few weeks back and it already appeared in a previous post, just did not focus on this one. Despite the pretty bad coloring job it did on my nails, I loved the color so much I felt like I needed to give it another shot..

The formula applies like a dream, and despite the small handle on the brush, it is easy to work with the brush, the varnish doesn't flow elsewhere, just where you want it. Full opacity can be gained in 2 coats, and the holo effect is stunning in direct sunlight. You can see the holo in daylight (indirect sunlight), as well as in artificial light. However, I've been to a place yesterday where the lights were really strange and the holo effect was almost invisible, but the purple color itself was beautiful.
I used one coat of top coat, which didn't dull the holo, not like in the case of the UP Colors varnish in my previous post. I've been wearing it for 2 days in a row not, no signs of chipping or tip wear and I cleaned the house and did the dishes in it.
We'll see how much it colors my nails again, this time I used two coats of base coat.

I used the silver foil effect varnish by Orly (shade: Shine) to do the accent nails.






2013. szeptember 16., hétfő

UP Colors Holografico Verde 360°

Jön az ősz, és talán ma van az utolsó napsütéses hét, úgyhogy gyorsan még felkentem egy világos holo lakkot, télen úgysem lesz értelme ezeket használni.

A választásom a fenti lakkra esett, ami egy brazil márka, sajnos nem big 3 free, ezt a szagán is érezni (a Seche Vite-hez hasonló, erős vegyszeres szaga van)

A lakk maga erősen pigmentált, tömve van a nagyobb finomságú spetraflair szemcsékkel, ezért nagyon erős a holo hatás, különleges alaplakk nem szükséges hozzá, viszont a fedőlakk tompítja a holo-t. Én ezt most bevállaltam, mert a BPS-ból rendelt körömszegecsekkel dobtam fel egy kicsit.
Az üveg 8 ml-es, és az összetétel ellenére bártan merem ajánlani,mert nagyon jó, 2 rétegben tökéletesen fed, gyorsan szárad és szép a színe.

A szegecsek hatalmasak, ezért célszerű kicsit meghajlítani őket felhelyezés előtt egy narancsfapálcika körül, mert a körömre téve már nagyon nehéz hajlítgatni.

Fall's coming so I tried to make the most of the possibly last sunny week by using one of my lighter holo shades; it won't make any sense using them during winter anyways.

My pick was the above mentioned varnish, which is a Brazilian brand, unfortunately not big 3 free, and you can smell it, it has that weird chemical smell, just like Seche Vite.
The varnish itself is strongly pigmented, packed with the bigger type of spectraflair particles, so the holo effect is strong. No special base coat is needed, however, the holo effect is dulled by any top coat. This time I was okay with that because I used some of my new nail studs by Born Pretty Store.
The bottle contains 8ml of the varnish, which is fully opaque in 2 coats, dries quick and the shade is pretty so I recommend buying it, despite the ingredients.

As for the studs, they are huge, so I suggest bending them a bit before application, by the aid of an orangewood stick, they are much harder to bend after you've put them on your nails.









2013. szeptember 13., péntek

Bornprettystore haul

A nyaralás előtt érkezett meg egy tekintélyesebb csomagom a bornpretty store-ból,amiben rengeteg fém körömszegecset rendeltem.
Érkezett pár lakk is,többek között a BPS holo kollekció sötétlila lakkja,valamint a BK márka illatosított krém lakkjai közül kettő.
A málnaszín lakkot egyből a lábkörmömre kentem,és meglepődve tapasztaltam,hogy a lakk napfényben kéken irizál,meseszép.A babakéket a gyűrűsujjamra kentem,a lila holo lakk pedig a többi körmömre került.A BK lakkok egy rétegben tökéletesen fednek,és jól lehet velük dolgozni,az ecset és a kupak is problémamentes A lila holo lakk két rétegben fed,nagyon szép a holo hatás,de lemosáskor az alaplakk ellenére nagyon megfogja a körmöket.
A szegecsek nagyon jó minőségűek, nem sorjás egyik sem, jól megtapadnak a lakkban, nem kell hozzájuk tipragasztó. Lemosáskor a neon festék lejön róluk, de ez nem zavaró.
Egydül a lila lakk okozott csalódást a körmöm beszínezése miatt,de egyébként minden más szuper volt.

UPDATE: a BK lakkok szuper tartósak, 5 napig kopás nélkül kibírták.

Right before I left for summer vacation, I received my big order from Born Pretty Store, in which I ordered tons of nail studs. I also received a few nail varnishes, including the dark purple holo of the store, and two of the scented creme ones by BK.
I applied the raspberry shade on my toenails instantly, which has a beautiful blue shimmer and smells like roses, it's heavenly!
The purpleholo and the baby blue creme went on my hands, along with the neon studs. The BK ones are fully opaque in one thick coat, the brush is small and nice to work with.
For the purple holo one I needed two coats, the holo effect is nice, but when you are removing it, it colors the nail plates, despite using a base coat.
The studs are of good quality, there is no excess material on them, they stick to the nails well, so no tip glue is needed. The paint on them comes off easily with nail polish remover, but it's not something you can't live with.
The purple holo was a bit of a disappointment because of the nail coloring, but otherwise I'm completely satisfied with my purchase.

UPDATE: the BK varnishes are super long lasting, they didn't even chip even after 5 days.

2013. szeptember 3., kedd

Duokróm lakk a Claire's től

Megint egy névtelen, számozás nélküli Claire's lakk akadt a kezembe. Ez is duokróm, mint a múltkori Lovely lakk, viszont ez sárga/zöld/zöldeskék színek között váltakozik, de a zöld színt lehet főleg látni.
Nagyon nehéz szépen felkenni, rendesen csíkozódik, két réteget használtam fekete alaplakk fölé. A gyűrűsujjamon pedig a Lovely lilás-zöldes lakkját kentem fel, de a fotókon sajnos nem látszik szinte semmi a duokróm hatásból.
Készítettem telefonnal pár víz alatti képet, úgy elő tudtam csalni a kék színt.

Here's another no name, no no number nail polish by Claire's. This one's a duochrome, just like the one by Lovely from a previous post, but this one's a yellow/green/teal one. The application is tricky, it gets stripey easily. I used two coats over black and used the Lovely one on the accent nails.
I also took a few underwater shots with my phone, this way you can see the teal color as well.






2013. szeptember 1., vasárnap

Jindie Nails - Princess Breath

Mielőtt még a nyári színek erre a szezonra nyugdíjba vonulnának, sorra felkenem utoljára a kedvenc nyári lakkjaimat.
Ez a lakk is a nagy születésnapi lakkrendelés része volt, egy igazi csajos mentaszínű glitterbomba. Mit mondjak róla? Imádom. Alaplakkal szoktam használni, a Moyra Pastel shades mentaszínű lakkja tökéletesen megfelel erre a célra, és attól függően, hogy épp hogyan sikerült a fedés, egy- vagy két rétegben használom. A kerek fukszia glittereket kicsit halászni kell, és egyébként  ezt a lakkot is ajánlatos a pöttyözgetős módszerrel feltenni, nem úgy, mint egy hagyományos sima lakkot.
Tömve van glitterekkel, és a formula elég sűrű, ezért ajánlatos elsőre keveset tenni fel belőle, aztán feltenni még pár glittert, ha akarjuk.
Egy réteg Seche Vite-et használok fedőlakként, a felszín elsimítására.
Fotódömping következik.

Before my summer favorites go to retirement for this year, I wear these polishes one and after, to say goodbye to them.
This one was part of the big birthday order, a real girly mint glitterbomb.
What can I say? I love it! I usually wear it with undies, the mint shade of Moyra's Pastel Shades is perfect for it. Depending on how much coverage I got, I use one or two coats, with the dab and place technique. The round fuchsia glitters do need a bit of fishing, but that's okay. The formula is thick and it's packed with glitters, so I recommend using a light coat at first, then placing a few more glitters if needed.
I use one coat of Seche Vite to smooth the surface.
Photo dump below: