2013. július 30., kedd

Pink és arany

Miután Erzsi és Ani hatására eldöntöttem, hogy nekem arany körömlakk kell, de azonnal, ma berongyoltam a Blahán lévő Müllerbe, és jó 20 percet nézegettem az ott kirakott lakkokat, persze nulla sikerrel. Egy arany lakk sem tetszett, mind vagy bronzos volt, vagy egyszerűen csúnya. Aztán eszembe jutott, hogy Erzsi nemrégiben posztolt egy arany-lila körömnyomdás valamit, és emlékeztem, hogy Orly volt, úgyhogy elmentem a perfect nailshez, és hosszas nézelődés után találtam egy mini lakkot, ami csodaszép arany volt, pont olyan,amilyet megálmodtam. Persze itthon derült ki, hogy ez pontosan az az arany volt, amit abban a posztban láttam, Luxe a neve.
Mindenképp ma ki kellett próbálnom azonnal, és a lakkos táskámat túrva a kezembe akadt a kedvenc lakkom, amit alig használok, és a kupakra nézve meg is volt az ötlet, hogy mi lesz a mai mani. Nyilván a ragasztószalagos megoldással szebb lenne, mint a kávéhiánytól remegő kezemmel felfestett megoldás, de gyorsan kellett alkotnom, mert a minilány közben az ölembe próbált mászni, úgyhogy le sem tudtam pucolni a bőrömről a lakkot,úgy fotóztam, jó igénytelenül.

A pink lakk egy YSL, anno 18-as számmal volt kapható, manapság 18as számmal egy kék lakkot árulnak, de ha jól tudom, ez a szín reinkarnálódott Rose Futuriste néven.
A fedőlakk a szokásos SV, ami az Orly lakkot húzza, de az YSL-t nem.


2013. július 29., hétfő

Claire's fehér lakk

Mindenki mumusa a fehér körömlakk, mert vagy túl opálos, 25 rétegben lesz csak fehér, de az sem  krétafehér, vagy ha krétafehér, foltosan fed, és baromi nehéz vele dolgozni. Nem beszélve arról, hogy szinte minden fehér lakk kopik a körömvégeken, ezzel párhuzamosan legalább koszolódik is.
Na ezen okok miatt nem akartam egy drága lakkot venni, hogy aztán anyázhassak az ablakon kidobott vagyonok miatt; hanem amikor a Claire's ben volt 2-t fizet 3 vihet akció, ezt még gyorsan bedobtam a kosárba.
Ismét idei nyári trend a fehér, ráadásul 2 hét múlva folytatódik az egyik kedvenc sorozatom, a Breaking Bad, így Mr. White tiszteletére összedobtam az alábbi manikűrt. A gyűrűsujjamra egy indie lakk került, a Naild'It márka Confetti Falls fedőlakkja. Az egészen van még 1 réteg Seche Vite, ami nagyon szép, nagyon jó, szupergyorsan szárad, de zsugorítja ezt a Claire's lakkot, és a körömvégek fedetlenek emiatt.
A lakk nem is annyira rossz, mint számítottam, de egyrészt a kupak a kezemben maradt ecset nélkül, másrészt szokás szerint foltos maradt, és folyós fajta, úgyhogy legközelebb a tenyeremet az asztalra szorítva hagyom száradni, hogy ne legyen ennyire látványosan a körmeim vége felé megvastagodva. Biztosan csak én bénázok és ez egy szuperjó lakk.





Born Pretty Holographic Nail Polish #6

Mivel imádom a holo lakkokat, én sem hagyhattam ki, hogy a bornprettystore végre leárazta a saját márkás lakjait, és az idei nyár trendjét követve, a #6-os számú nude lakkot választottam.
Az üveg pici, az ecset jó, de a kupak a kis méret miatt nem igazán áll kézre. A formula szerintem tökéletes, és 2 rétegben szépen fed, ráadásul elég gyorsan meg is száradt. Különleges alaplakkot nem igényel, viszont ha a csillogáshoz ragaszkodik valaki, egy fényes fedőlakk nem árt, mert nem annyira fényes a finish. A holo hatásért felelős alumínium részecskék a nagyobb finomságú csoportból valók, ezért a holo hatás lineárisabb, de nem annyira erős nappali fénynél, viszont halogén lámpánál, vakunál és napfénynél csodaszép.


Első

Miután számtalan beauty blogot végignyálaztam, eldöntöttem, hogy nem kell nekem saját ilyen témájú blog, egyrészt azért, mert nincs kedvem trollokat gyűjteni (és azok mindig jönnek), másrészt mert nem tudok szép swatch-okat készíteni. Aztán rájöttem, hogy mi van ha mégis meg akarom a kincseimet és a tapasztalataimat osztani másokkal, erre egy blog jó. Szóval itt van, ronda fotók, hülye szövegek :)