2013. július 30., kedd

Pink és arany

Miután Erzsi és Ani hatására eldöntöttem, hogy nekem arany körömlakk kell, de azonnal, ma berongyoltam a Blahán lévő Müllerbe, és jó 20 percet nézegettem az ott kirakott lakkokat, persze nulla sikerrel. Egy arany lakk sem tetszett, mind vagy bronzos volt, vagy egyszerűen csúnya. Aztán eszembe jutott, hogy Erzsi nemrégiben posztolt egy arany-lila körömnyomdás valamit, és emlékeztem, hogy Orly volt, úgyhogy elmentem a perfect nailshez, és hosszas nézelődés után találtam egy mini lakkot, ami csodaszép arany volt, pont olyan,amilyet megálmodtam. Persze itthon derült ki, hogy ez pontosan az az arany volt, amit abban a posztban láttam, Luxe a neve.
Mindenképp ma ki kellett próbálnom azonnal, és a lakkos táskámat túrva a kezembe akadt a kedvenc lakkom, amit alig használok, és a kupakra nézve meg is volt az ötlet, hogy mi lesz a mai mani. Nyilván a ragasztószalagos megoldással szebb lenne, mint a kávéhiánytól remegő kezemmel felfestett megoldás, de gyorsan kellett alkotnom, mert a minilány közben az ölembe próbált mászni, úgyhogy le sem tudtam pucolni a bőrömről a lakkot,úgy fotóztam, jó igénytelenül.

A pink lakk egy YSL, anno 18-as számmal volt kapható, manapság 18as számmal egy kék lakkot árulnak, de ha jól tudom, ez a szín reinkarnálódott Rose Futuriste néven.
A fedőlakk a szokásos SV, ami az Orly lakkot húzza, de az YSL-t nem.


2 megjegyzés:

  1. Szép színeket választottál, tetszenek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm!
      mivel most elkezdtem az Orly Nail Defense kúrát, kétnaponta úgyis újra kell majd lakkoznom, remélem a többi mani is tetszeni fog.
      Neked a Nailtrition nem vált be? Kérdeztem azt is a boltban, hogy azt vegyem-e, de kifejezetten ezt ajánlotta az eladó a műkörömlevétel utánra.

      Törlés