Sziasztok!
Szinte kezdetektől követem a Manikűrvadász kezdeményezést a magyar bloggerek körében, és nagyon hosszú tanakodást követően úgy döntöttem, hogy egy körre én is benevezek.
A mostani, 15. kört Panka szervezte meg, és úgy látom, hogy hatalmas tömeg jelentkezett, sezrintem még sosem volt ennyi résztvevő.
Nekem Fanni manikűrjei közül kellett választanom, és bevallom, nem volt egyszerű. Egyrészt sok nyomdázott manikűr is található a blogon, amelyeket a megfelelő lemez hiányában nehéz lett volna újraalkotni, másrészt pedig valami olyat szerettem volna választani, ami igazán közel áll az én szívemhez is.
Végül a sors eldöntötte helyettem, mert a poszt írásakor éss 38.6 a lázam, így egy igazán gyors, és egyszerű manit vadásztam le.
Az eredeti manikűr ez volt:
Remegő kezekkel álltam neki lakkozni, alapként a Color Club márka Fashion Addict nevű lakkját választottam, majd erre a minta az én esetemben nyomdázással került fel, amelyhez a Moyou Time Traveler Back To The '80s 04-es lemezt használtam.
Mivel én balkezes vagyok, a jobb kezemre szoktam "alkotni", valamint nagyobb felületet láttam el mintával, de ilyen lett az én verzióm:
És persze mikor törjön le az ember lányának a körméből egy darab, ha nem a kihívás előtt?
Viszont volt még egy mani, ami megihletett, és ennek hatására alkottam még valamit, ami viszont nem teljesen felel meg szerintem a Manikűrvadász kritériumoknak, ráadásul meg is gyűrődött a lakk a mutatóujjamon, de azért megmutatom az eredetit, és az én alkotásomat is:
Eredeti:
És az én verzióm, a világ legjobb titkosügynökeivel:
Íme, itt van balról jobbra: Kowalski, Közlegény (Private), Kapitány (Skipper) és Rico
Remélem, nem csak én látom a hasonlóságot :)
Nézzétek meg a Többiek munkáit is!
:D ez a pingvines nagyon vicces! Rögtön felismertem, hog ők a titkosügynökök lesznek. :) Szóval tök jó! És örülök nagyon, hogy te is játszottál! :) És jobbulást innen is!
VálaszTörlésKöszi szépen, ma már jobban vagyok ;)
TörlésA pingvinesen jót nevettem :D Egyből felismertem őket :)
VálaszTörlésAz első manikűr is csodaszép :)
Az egyik kollegámnak mutattam a képet, szerinte nincs rajta Kowalski :(
TörlésÖrülök, hogy találtál kedvedre való manikűröket :) Mind a kettő nagyon nagyon tetszik a te verziódban:)
VálaszTörlésA titkosügynök pingvinek pedig írtó cukik lettek :D Én is egyből felismertem őket :D :D
Jó volt, hogy ennyi változatos mani közül tudtam választani, és örülök,hogy tetszik a én verzióm is!
TörlésNagyon jók! A pingvines nagyon cuki! :)
VálaszTörlésA pingvineket mindjárt felismertem, imádom őket! :) Nálam a pingvines manikűröd viszi a pálmát!
VálaszTörlésNekem Rico a kedvencem, de eléggé elszontyolodtam, amikor a kollegám azt mondta,hogy akit én Közlegénynek szántam az olyan, mintha Kowalski lenne, Kapitány meg olyan, mintha Közlegény lenne, de egy "idegen" pingvin tutira van a maniban :D
TörlésJobbulást kívánok!!
VálaszTörlésNagyon szépek lettek a manik. Én ilyen lázzal kb. a szemem sem nyitom ki, nemhogy ilyeneket alkossak.
Köszi szépen, tényleg igyekeztem, de nem vagyok persze elégedett :D
TörlésVeszett jók lettek a pingvinek! :D
VálaszTörlésKöszönöm szépen!
TörlésNagyon aranyosak a pingvinek. :D
VálaszTörlésÉs tetszik a holos mani is a színek pöttyökkel. :)
Örülök,hogy minkettő ennyire bejön, köszi szépen!
TörlésJót röhögtem a pingvines készítése közben, szóval vidám volt tényleg!
VálaszTörlésa pingvineket láttam már unstagramon, imádom :-)
VálaszTörlésa férjem, is, pont akkor jött be, mikor ez volt a monitoron, nagyon tetszett neki :-)
Instagramon, nyilván
TörlésÖrülök, hogy tetszik, annak meg pláne, hogy még egy férfiembernek is! Én _nyilván_ nem voltam vele elégedett, de el kell fogadnom, hogy nem áldott meg a sors olyan kézügyességgel (és szép körmökkel), mint mondjuk Lakkomlakkom Edinát, vagy Glitterfinger Lexát :)
Törlés