2014. június 29., vasárnap

PiCture POlish - Ocean

Sziasztok!

A mai bejegyzéshez Edina eheti posztja adta az ihletet, így én is írtam az általam eddig méltatlanul elhanyagolt Oceanról.
Ez volt az első Picture Polish lakkom, amit hosszas mérleglés után választottam. (A Marine, Lagoon és Ocean között voltam képtelen dönteni közel fél éven át)
A formulát már senkinek sem kell bemutatnom, jelly lakkban úszó szabálytalan alakú holo pelyhek, gyors, és fényesre száradás jellemzi ezt a lakkot is.

A fedésével viszont már gondok vannak, ugyanis sokan írták, hogy még néha a 4 réteg sem elég belőle. Az én (egyébként Llarowe-tól rendelt) lakkom még azelőtt lett megvásárolva, hogy a Nailland elkezdte volna forgalmazni ezt a márkát, illetve még a limitált kollekció sem volt elérhető, és kezdem azt feltételezni, hogy módosítottak valamit a formulán menetközben, ugyanúgy, mint a Monroe-n is.
Merthogy az enyém két rétegben kellemesen fed, ugyan látszik makrós fotóknál a mosolyvonal, de nem zavaró, három vékony rétegben pedig már teljesen normálisan fed ez a lakk, ami azért az OPI lakkoknál is teljesen általános jellemző.

A fotókon egyedül a mutatóujjamra kentem három réteget, a többin kettő rétegben láthatjátok, lemenő nap fényénél fotózva.


















7 megjegyzés:

  1. Érdekes, hogy a tiédnek mennyivel jobb a fedése, nem bántam volna, ha marad továbbra is ez a minőség. :/ De nem bánkódom, mert a színe mindenért kárpótol. :)

    VálaszTörlés
  2. Helyette viszont van egy Starry Nightom,ami 4-5 rétegben fed, és annak még a színe sem olyan különleges.Szerintem egyszerűen spórolnak a pigmenttel :-(

    VálaszTörlés
  3. A Lagoon is gyönyörű, főleg azokkal a glitterekkel benne! Ugyan nem az én színem az ennyire zöldes "teal" árnyalat, ezért nem vettem meg, de mióta láttam Petra (petronella's beauty) swatchait róla, nem bírom kiverni a fejemből, úgyhogy előbb-utóbb úgyis megveszem :)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű szép ez a lakk!:))

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű, gyönyörű!! Annyira örülök, hogy neked ilyen jó minőségű darabot sikerült kifognod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bízom benne, hogy visszatérnek ehhez a sűrűséghez és pigmentáltsághoz, mert amíg Ti az Ocean miatt vagytok szomorúak, én legalább annyira siratom a Starry Nightot addig.

      Törlés