2015. április 21., kedd

Golden Rose WOW 74

Na ez az a lakk, aminek felkenésekor valóban az csúszott ki elsőként a számon, hogy "wow!"

Adott egy olcsó márka, amit hajlamos vagyok lenézni, mert a Rich Color lakkok noha szépek, és jó az ecsetük, annyira hamar besűrűsödnek nálam, hogy mindig a selejt dobozban landolnak pár használat után. Én meg sírok, hogy mennyi pénzt kidobtam, és milyen szépek a színeik, és megint nem tudom használni őket.

Aztán megjelent a pici és cuki wow sorozat, amivel úgy gondoltam, hogy nem fogok nagyon mellé lőni, hiszen annyira kicsi üveg, hogy csak nem sűrűsödik be kezelhetetlenre.

Ennek örömére megvettem a 73-as és 74-es színeket, előbbit azért, mert remekül lehet vele nyomdázni, utóbbit azért, mert nem volt szívem kiadni annyi pénzt a PP Marine-jára, de színét nagyon kívántam a körmeimen.

És felkenéskor jött a meglepetés, mert az ecset széles, és a lakk egy crelly, ami két vékony rétegben nagyon szépen fed, gyorsan szárad, fedőlakk nélkül is fényes. A fotókon nyilván látszik a crelly finishből adódóan a körömvonalam, de nekem annyira tetszik.

És mivel nem bírtam amgam hétvégén, mert kisütött a napocska, gyorsan felkentem rá egy réteg Dance Legend Top Prismatic holo fedőlakkot is. Hogy tetszik-e, döntsétek el Ti.

A GR WOW 74 elérhető a Naillandnél potom 330 forintért, a holo fedőlakk pedig 2490 forintért.




7 megjegyzés:

  1. Nekem is van pár GR lakkom, egy évesek és egész jó még az állaguk, kivéve a glittereseké, azok besűrűsödtek. A holos változat nagyon ütős :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nem krém finishűek egész jól bírják, de a fehér meg a fekete borzalmas állapotban van. Nem is értem miért.

      Törlés
    2. 3-at vettem miniből, múlt héten érkezett meg, szuperek, nyomdáztam is velük. Irtó édes a mini üveg. Tényleg fura, hogy nekem meg a glitteresek nyúlnak, ugyanott tartom őket és együtt is érkeztek hozzám.

      Törlés
  2. Nekem is van GR lakkom, bàr a Rich Color vonalból, de nagyon szeretem őket. Én a feketét el tudtam hasznàlni, nem sűrűsödött be. :)
    Nagyon szép ez a GR lakk, a holo lakkal pedig nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, szerintem egy ilyen fedővel jól fel lehet dobni az olcsóbb, egyszerűbb lakkokat.

      Törlés
  3. A "crelly" kifejezéssel most találkoztam először, találó. Nálam nem sűrűsödnek be a GR-ek, pedig jó sok van már belőlük, nálam jól bírják :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálok rájönni, hogy milért lettek ennyire túrósak a krém finishű GR lakkjaim, de még nem fejtettem meg.

      Igen, a crelly kifejezés nagyon találó, jól írja le ezt a finisht.

      Törlés