2013. november 17., vasárnap

Rózsás körmök - Golden Rose Rich Color 22 + Born Pretty Store vizes körömmatrica G103 + Nailland Hungary tapasztalatok

Végre én is eljutottam ma a NailLand-be, minden magyar körömlakk mániás lány szent mekkájába, hogy megcsodáljam a felhozatalt, és néhány régóta vágyott lakkal hazatérhessek.
A sok pozitív blogbejegyzés után csupaszív kedves eladókat, és lakkoktól roskadozó pultot vártam, de csalódnom kellett.
Az árukészlet a nyitás után egy hónappal nagyon foghíjas, a Nailland szponzorált bloggerei által beharangozott (tehát feltételezhetően nagy keresletet jelentő) darabok egytől-egyig hiányoznak, és vasárnap délután, a legnagyobb hétvégi forgalom közepette egy szegény kislány áll a pultban (a kollegaja pakol), aki láthatóan letett már arról, hogy egyszerre több dologra figyeljen oda, vagy, hogy kedves legyen a vevőkkel, hiszen úgyis monopolhelyzetben vannak, ha kell a lakk, úgyis ott fogom megvenni.

Az eladó mentségére legyen mondva, hogy ha jutalékkal dolgoznék (nem tudom ő így van-e fizetve) én is biztosan több figyelmet szentelnék egy kapzsi, anyukát alaposan kihasználó, 19ezer forintot elköltő kamaszlányra, aki a bőség zavarában egyszerre mindent venni akar, mint egy céltudatosan odasétáló "mamira", aki csak egy tetves Seche Vite-et akar, meg két Golden Rose lakkot.

Kérdeztem,hogy valami emailes értesítésre fel lehet-e iratkozni a készlet újratöltésével kapcsolatban (ezzel finoman jelezve,hogy költeném én a pénzemet, ha lenne mire), de a válasz annyi volt,hogy a facebook oldalukra "iratkozzak fel". Megköszöntem a tájékoztatást, és jeleztem,hogy azt már régesrég like-oltam.A lányt azért nem irigylem, én sem tudnék a vevőkre, és az esetleges szarkákra figyelni, amikor minden oldalon ki van rakva több tonnányi lakk, és mivel ez egy stand, lopásgátló nincsen.

Viszont üres kézzel sem akartam távozni, ezért megvettem a Seche Vite-hez elengedhetetlenül szükséges, az eladó által csak "sima higító"-ként aposztrofált Seche Restore-t, és a Golden Rose Rich Color 22-es árnyalatát, amelyikről _tudom_, hogy valamelyik OPI lakk dupe-ja, amit még tavaly karácsonykor kent fel rám a körmösöm. (majd kiderítem melyik opi lakk lehetett)

A lakkról: hihetetlen, de egy rétegben tökéletesen fed, alig csíkoz,és gyorsan szárad, Seche Vite nélkül is! Az ecset szuper, a Catrice és Rimmel lakkok ecsetéhez hasonló széles, lapos, lekerekített végű ecsetről van szó, tökéletesen lehet vele felvinni a lakkot, aminek az állaga kicsit sűrű, de éppen ezért nem folyik szét a körmön a körömágyra.

Összességében teljesen elégedett vagyok ezzel a lakkal, a SV nem zsugorítja (!!!), a tartósságát pedig majd meglátjuk.

Díszítésnek a born pretty store-ról rendelt rózsás körömmatricát használtam, amely a szokásos szuper minőségű, csodaszép matrica. Nem szakad, nem tapad egyből úgy a körömre,hogy ne lehessen megigazítani, nem túl pici,de nem is ormótlan, és jelenleg akciós!

Mindent összegezve a Naillandnek van még mit fejlődnie, de ajánlom a helyet, és a lakk meg a matrica KÖTELEZŐ! :)





4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű színe van ennek a GR lakknak, szép karácsonyos. A rózsa is nagyon illik hozzá :)

    VálaszTörlés
  2. igen, szerintem is tökéletes karácsonyi vörös, és nem volt olyan drága, mint a china glaze és az opi karácsonyi vörös lakkok, amit a többi blogon láttam. Az üzlettel azóta voltak már jobb tapasztalataim, és a facebookon is írtak, hogy elnézést kérnek a rossz tapasztalatokért.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép ez a lakk, a vizes matricákról pedig egyre több jót olvasok, ideje nekem is beszereznem egy adagot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sok jó van a bornpretty store 99 centes matricái között is, érdemes ott szétnézni! És ott a 10%os kuponkód a szélső sávban

      Törlés