A következő címkéjű bejegyzések mutatása: golden rose. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: golden rose. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 21., kedd

Golden Rose WOW 74

Na ez az a lakk, aminek felkenésekor valóban az csúszott ki elsőként a számon, hogy "wow!"

Adott egy olcsó márka, amit hajlamos vagyok lenézni, mert a Rich Color lakkok noha szépek, és jó az ecsetük, annyira hamar besűrűsödnek nálam, hogy mindig a selejt dobozban landolnak pár használat után. Én meg sírok, hogy mennyi pénzt kidobtam, és milyen szépek a színeik, és megint nem tudom használni őket.

Aztán megjelent a pici és cuki wow sorozat, amivel úgy gondoltam, hogy nem fogok nagyon mellé lőni, hiszen annyira kicsi üveg, hogy csak nem sűrűsödik be kezelhetetlenre.

Ennek örömére megvettem a 73-as és 74-es színeket, előbbit azért, mert remekül lehet vele nyomdázni, utóbbit azért, mert nem volt szívem kiadni annyi pénzt a PP Marine-jára, de színét nagyon kívántam a körmeimen.

És felkenéskor jött a meglepetés, mert az ecset széles, és a lakk egy crelly, ami két vékony rétegben nagyon szépen fed, gyorsan szárad, fedőlakk nélkül is fényes. A fotókon nyilván látszik a crelly finishből adódóan a körömvonalam, de nekem annyira tetszik.

És mivel nem bírtam amgam hétvégén, mert kisütött a napocska, gyorsan felkentem rá egy réteg Dance Legend Top Prismatic holo fedőlakkot is. Hogy tetszik-e, döntsétek el Ti.

A GR WOW 74 elérhető a Naillandnél potom 330 forintért, a holo fedőlakk pedig 2490 forintért.




2014. augusztus 20., szerda

Models Own - Beach Bag

Sziasztok!

Most jöttem rá, hogy mindjárt vége a nyárnak, és rengeteg olyan lakkot, és kozmetikumot szerettem volna bemutatni, ami leginkább ehhez az évszakhoz illik, ezért a következő másfél-két hétben igyekszem sűrűbben, akár egy nap kétszer is posztolni.

Elsőként a nyár egyik legnépszerűbb lakkját szeretném a figyelmetekbe ajánlani.
A Beach Bag azért volt a nagy sláger, mert nem kezelhetetlen az állaga, két rétegben elég jól fed,és még fehér sem kell hozzá. A színe kellően élénk, hogy strand érzése legyen az embernek, de nem neon, így irodában is megállja a helyét. Én pl. a nagy céges csapatépítő partyra is ezt kentem fel :)
Közepesen gyors a száradása, és kicsit matt finishű, ezért célszerű egy fedőlakkot rádobni.
A manikűrt a Moyou Suki 04-es lemezéről választott mintával dobtam fel, és a Golden Rose Rich Color fekete lakkjával nyomdáztam.
A Beach Bag megvásárolható a Naiilandnél 1790,- forintért, és a Llarowe-nál, 8$-ért.
A Moyou lemezt, és a nyomdázáshoz használt Golden Rose lakkot szintén a Naillandtől szereztem be (a fekete lakkot tesztelésre kaptam, és nagyon örülök, hogy ilyen sokrétűen használhatónak bizonyult).

Hi Ladies,

I just realized summer is almost over, and there are still so many "summery" nail polishes and cosmetics left that I wanted to show and recommend you. Therefore, I will try to post more often in the following weeks, even twice a day.

Firstly, I'd like to introduce this summer's most popular one, Beach Bag by Models Own. The reason this one became such a big hit is because it's not too gooey, not too runny, covers with two easy coats and meanwhile it's not neon, it can be worn even in an office, but it still gives you that beach feeling. Hell, I even wore it for the annual team building party at my workplace.
It dries moderately fast, but its finish is semi matte, so a good topcoat is recommended.
For the complete mani, I stamped with a pattern from Moyou Suki 04 and used the black one from the Golden Rose Rich Color product line.
Beach Bag is available at Nailland for HUF 1790,-, and at Llarowe for 8$.
I got the black polish from Nailland for testing, and it was a pleasant surprise to see how many ways it can be used. The Moyou plate can also be bought at Nailland, for HUF 1965,-.




 az igazság valahol a két kép között van: a fentinél kevésbé narancs, de a lentinél élénkebb / the truth is somewhere between the two photos: in real life it's not that orange, but definitely more vivid than on the photo below










2014. március 9., vasárnap

Golden Rose Holiday 71

Én is érzem a tavaszt, legalábbis a körmeimen már tutira, mert amikor csütörtökön a Naillandben jártam, ezen a lakkon (és rózsaszín társán) akadt meg a szemem.
Mivel csak egyet hoztam el aznap, Madlen segítségével erre a babakék 71-esre esett a választásom.
Péntek este már egy körmömre "felpróbáltam", és sajnos csak 4 rétegben volt teljes a fedése, viszont a száradása így nagyon lassú volt, úgyhogy inkább használtam ennél a manikűrnél egy "alsógatyát" :)
Az alaplakkra egy réteg BK 28-at használtam (amit a bornpretty store-ból vettem, és finom kókuszillata van a lakknak száradás után), és erre jött két vékony réteg a golden rose holiday lakkból. A gyűrűsujjamra a holiday lakkok közül az 68-as került. A lakkot tegnap kentem fel (és fotóztam le), ma már túl vagyok két mosogatáson, egy tésztagyúráson, és egy jó alapos fürdőszobai takarításon, és nem pattog le, csak a körömvégeken kopott meg kicsit, úgyhogy jól bírja a strapát. A száradása közepes, jó negyedórán át azért igencsak sérülékeny volt még felkenés után.
Szerintem a jövő héten jön haza velem a rózsaszín párja (63-as) is :)

















2014. február 5., szerda

Golden Rose Holiday 58, 70

Újabb kívánságlistás lakkok kerültek beszerzésre, ezúttal a Golden Rose Holiday kollekció fehér (70-es) és sötétbordó lakkja (58-as), amely a híres IsaDora Wine Crush dupe-ként van emlegetve a legtöbb beauty blogon.
Újat szerintem nem fogok elmondani ezekről a lakkokról sem:
a fehér 3-4 réteget igényel, de ennek ellenére gyorsan szárad, míg a bordó 2 vékony réteggel tökéletesen fed, félmattra szárad, a bordó szín erőssége a teljes száradást követően visszafogottabb lesz, de ekkor kezdenek ragyogni az arany és fukszia (legalábbis szerintem az) csillámok.
tartósság: a fehér tartósabbnak bizonyult, a bordó elkezdett lepattogni a körömvégekről 12 órán belül, és a kipótolt részek is elkezdtek lepattogni, ennek ellenére kitartóan hordtam még másfél napig, és a fehér jól bírta, a bordóviszont megfakult,mintha koszos lett volna.
lemosás: a bordóhoz még a fóliás megoldás sem volt szükséges, a mikrocsillámok sem maradtak a bőrön úgy,mint az opi alcatraz rocks esetében. a fehérhez kell a fóliás megoldás, de 3-5 perc után jól lemosható
megbántam-e a vásárlást: egészen biztosan nem, mindegyik szín hordható télen,és nyáron is



 

2014. január 12., vasárnap

Az első "kihívásos" manikűröm

A múlt héten ajánlotta a figyelmembe a férjem a Facebook csoportok szolgáltatását, és tapintatosan elmagyarázta,hogy biztosan vannak körömlakk témában érdekelt emberek, akik csoportokba tömörülnek, így gyorsan csatlakoztam is egyhez, ahol rögtön belefutottam egy kihívásba "csíkok-vonalak" témában.
Mivel pont volt időm egyik este, ezért képes volnam azzal pepecselni,hogy minden körmömön más minta legyen.
A felhasznált lakkok:
alaplakk:OPI Nail Envy
alapszín: OPI Peace&Love&OPI
hüvelykujj: miss sporty metal flip Fiery Blaze
mutatóujj: Golden Rose Holiday 51
többi ujj: Orly Shine
a nyüvelykujj és a mutatóujj ragasztószalagos technikával készült;a középső ujjam szabadkezes festés; a gyűrűsujj nyomdázva lett; a kisujj pedig "striping tape" technikával készült










2013. november 17., vasárnap

Rózsás körmök - Golden Rose Rich Color 22 + Born Pretty Store vizes körömmatrica G103 + Nailland Hungary tapasztalatok

Végre én is eljutottam ma a NailLand-be, minden magyar körömlakk mániás lány szent mekkájába, hogy megcsodáljam a felhozatalt, és néhány régóta vágyott lakkal hazatérhessek.
A sok pozitív blogbejegyzés után csupaszív kedves eladókat, és lakkoktól roskadozó pultot vártam, de csalódnom kellett.
Az árukészlet a nyitás után egy hónappal nagyon foghíjas, a Nailland szponzorált bloggerei által beharangozott (tehát feltételezhetően nagy keresletet jelentő) darabok egytől-egyig hiányoznak, és vasárnap délután, a legnagyobb hétvégi forgalom közepette egy szegény kislány áll a pultban (a kollegaja pakol), aki láthatóan letett már arról, hogy egyszerre több dologra figyeljen oda, vagy, hogy kedves legyen a vevőkkel, hiszen úgyis monopolhelyzetben vannak, ha kell a lakk, úgyis ott fogom megvenni.

Az eladó mentségére legyen mondva, hogy ha jutalékkal dolgoznék (nem tudom ő így van-e fizetve) én is biztosan több figyelmet szentelnék egy kapzsi, anyukát alaposan kihasználó, 19ezer forintot elköltő kamaszlányra, aki a bőség zavarában egyszerre mindent venni akar, mint egy céltudatosan odasétáló "mamira", aki csak egy tetves Seche Vite-et akar, meg két Golden Rose lakkot.

Kérdeztem,hogy valami emailes értesítésre fel lehet-e iratkozni a készlet újratöltésével kapcsolatban (ezzel finoman jelezve,hogy költeném én a pénzemet, ha lenne mire), de a válasz annyi volt,hogy a facebook oldalukra "iratkozzak fel". Megköszöntem a tájékoztatást, és jeleztem,hogy azt már régesrég like-oltam.A lányt azért nem irigylem, én sem tudnék a vevőkre, és az esetleges szarkákra figyelni, amikor minden oldalon ki van rakva több tonnányi lakk, és mivel ez egy stand, lopásgátló nincsen.

Viszont üres kézzel sem akartam távozni, ezért megvettem a Seche Vite-hez elengedhetetlenül szükséges, az eladó által csak "sima higító"-ként aposztrofált Seche Restore-t, és a Golden Rose Rich Color 22-es árnyalatát, amelyikről _tudom_, hogy valamelyik OPI lakk dupe-ja, amit még tavaly karácsonykor kent fel rám a körmösöm. (majd kiderítem melyik opi lakk lehetett)

A lakkról: hihetetlen, de egy rétegben tökéletesen fed, alig csíkoz,és gyorsan szárad, Seche Vite nélkül is! Az ecset szuper, a Catrice és Rimmel lakkok ecsetéhez hasonló széles, lapos, lekerekített végű ecsetről van szó, tökéletesen lehet vele felvinni a lakkot, aminek az állaga kicsit sűrű, de éppen ezért nem folyik szét a körmön a körömágyra.

Összességében teljesen elégedett vagyok ezzel a lakkal, a SV nem zsugorítja (!!!), a tartósságát pedig majd meglátjuk.

Díszítésnek a born pretty store-ról rendelt rózsás körömmatricát használtam, amely a szokásos szuper minőségű, csodaszép matrica. Nem szakad, nem tapad egyből úgy a körömre,hogy ne lehessen megigazítani, nem túl pici,de nem is ormótlan, és jelenleg akciós!

Mindent összegezve a Naillandnek van még mit fejlődnie, de ajánlom a helyet, és a lakk meg a matrica KÖTELEZŐ! :)