A következő címkéjű bejegyzések mutatása: NOTD. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: NOTD. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 20., vasárnap

Cirque Colors - Concord

A Cirque márkánál valaki tutira olvas a gondolataimban. Drumandbass és Depeche Mode rajongásom miatt minden olyan lakkra vevő vagyok, aminek bármilyen köze lehet a partykultúrához, vagy kedvenc zenekaromhoz. Így került a birtokomba a Dance Legend Optical Illusionja és Antheme, majd a Cirque márkától először a Panacea, majd a Nympho és Concord nevű lakkok. És mai hír,hogy hamarosan piacra dobnak egy Some Great Reward nevű csodát is.

A Concord egy lila lineáris holo lakk, alapszínében a fent említett Anthemhez nagyon hasonló, azonban ebben nem holo pelyhek, hanem kék pelyhek vannak.

Az állaga meglehetősen híg, fedése két vékony rétegben nem tökéletes, de a képeken direkt ennyi rétegben kentem csak fel, hiszen a legtöbb lakkozós lánynak nem igazán van ideje három réteget megvárni.

A fotókon alaplakk és fedőlakk nélkül láthatjátok, 15 perc alatt sérülésmentesre száradt a két réteg.

Később a #31DC2015 kihívás maitt még csavartam rajta egyet, és az Anthemmel, valamint a Morgan Taylor márk No Way, Rosé nevű lakkjával tettem rá egy réteg water marble díszítést, valamint fedőlakkot.

Tartóssága kiváló ennek a lakknak, 4 napig volt rajtam ez a lakk, minimális körömvégi kopással.

Én a Naillista shoptól vettem, 12.49 euroért.


There's someone reading my thoughts at Cirque Colors. As a huge Depeche mode fan and fan of the genre drum and bass, I'm keen to purchase every lacquer that has anything to do with the above mentioned music. That's why I decided to buy myself a bottle of Dance Legend Anthem and Optical Illusion, and then I learned about Cirque having shades like Panacea, Nympho and Concord. And the news of the day: they are releasing a shade called Some Great Reward!

As for the current shade, Condord is a linear holographic polish, its base color is very similar to Dance Legend's Anthem, but instead of holo flakes, there are tiny blue flecks in it.

The coverage is not the best, two thin coats are not enough for full opacity, but I used only two coats on purpose: most girls just don't have enough time to wait for 3 coats to dry. One the pictures I wore this shade without any base and top coat for 4 days in a row, and there was only minimal tip wear at the end.

I added some water marble on top of the base lacquer so participate in the 31DC2015 challenge. For the design, I layered DL Anthem and Morgan Taylor's No Way, Rosé over Concord.

I purchased my bottle from the Naillista Shop for 12.49 euoros.








2015. augusztus 2., vasárnap

F.U.N Lacquer - Legend

Egy rakás lakkot befotóztam a blogra az utóbbi időben, csak épp posztolni felejtettem el, ezt igyekszem most fokozatosan bepótolni.

Kezdjük a F.U.N Lacquer márka limitált, Legend nevű glittercsodájával, amelyet nem bírtam otthagyni a Naillandben, annyira szép.

Használatához feltétlenül lehúzható alaplakk kell, mert lemosni egy rémálom!

Kipróbáltam fekete alapra, és türkiz színre is, nekem mindkettőn tetszik, de az instagram visszajelzések alapján Nektek feketén jobban bejön.

A csodaszép teal glitterek között lila glittereket, és apró multikróm pelyheket is találni, ezért nagyon tetszik ez a lakk, igazán ünnepi. Meg merem kockáztatni, hogy az összes körmön talűn már túl sok is, de egy-két körömre felkenve bármilyen manikűrt tökéletesen fel tud dobni. Szivaccsal javaslom a felvitelét, 3 rétegben, 2 réteg fedőlakkal. Készüljetek, hogy jó vastag manikűr lesz, viszont a lehúzható alappal így tényleg könnyel eltávolítható lesz.





2015. április 20., hétfő

Dance Legend - Optical Illusion

Miután "kibulizták magukat" a körmeim a hétvégén a kis CG neon glitterekkel, újra visszataláltam szokásos holimádó, sötétebb lakkokat kedvelő énemhez, és gyorsan felkentem Dance Legend gyűjteményem holo darabját, az Optical Illusiont, hogy megmutathassam Nektek is milyen szép, még most, amíg biztosan kapható itthon is.

Adott egy visszafogott, marsala színű lakk, ami nagyobb szemcsefinomságú spectraflairrel van keverve, ami miatt szemkápráztatóan (cc halo hues szintű) ragyogásba tud kezdeni minden alkalommal, amikor nap- halogén, vagy led fény éri.
Két vékony rétegben tökéletesen fed, és annyira gyorsan szárad, hogy fedőlakk sem szükséges hozzá, ezért most a fotóimon Ti is fedőlakk nélkül láthatjátok.

Mivel a Mercy-ről szóló bejegyzésemet az a kritika érte, hogy annyira holo képeket mutattam, hogy a szín sem látszott, igyekeztem inkább árnyékban, illetve felhős időben fotózni, valamint az első képnek, amelyet napfényben fotóztam, direkt visszavettem a szaturációjából.

Remélem tetszik Nektek is, szerintem holo imádóknak szinte kötelező, annyira jól megy mindenhez, és olyan szép benne a szivárvány.

Elérhető a Naillandnél 3290, forintért.

After my nails have partied hard with the neon glitters of china glaze (see my previous post), I went back to my darker, holo lacquer lover self and quickly grabbed my bottle of Dance Legend Optical Illusion, just to show you its true beauty, while it's still available at my local stockist.

It's a gorgeous Marsala shade holo, with fine grade spectraflair, having a magnificent rainbow as soon as it is hit by any direct light.

It dried so fast I didn't even need any quick dry top coat, so on my pictures, you can see two thin coats and nothing else.

Since my post about CBL's mercy have been criticized because of showing too much holo, and not showing the base color, I tried to take photos in indirect light, cloudy weather, and on the first photo that was made in direct sunlight, I lowered the saturation a bit, so you can see what dolor it really is.

Anyway, I hope you'll like both the photos and the lacquer itself.

Available at Dance Legend's stockist network, such as Llarowe, Hypnotic Polish, and of course Nailland (shipping to whole EU)

 direct sunlight, saturation lowered
 direct sunlight
 cloudy weather
direct sunlight

cloudy weather

2015. április 18., szombat

China Glaze -Point Me To The Party

Ahhoz képest, hogy mennyire nem szeretem a glitteres fedőlakkokat, sikerült megint beszereznem egyet. Én próbáltam ellenállni, de ez a lakk annyira buli, annyira tavasz, annyira nyári fesztiválok, hogy jönnie kellett :)

Persze nem sikerül lefotóznom mennyire neon, de az élénk zöld, lila, kék, pink és narancs hatszögek mindenféle méretben, pont megfelelő arányban, bármilyen alapon jól mutatnak. Én maradtam a jól bevált fehérnél (China Glaze White on white) , de már gondolkoztam jelly sandwich mani, water marble, és tűvel helyezgetős nail art elkészítésén is. Ezeket a színeket, és glittereket eddig csak igen drága indie márkáknál láttam, de most végre elérhető egy olcsóbb, és egyszerűen beszerezhető márkánál is, tehát ez szerintem a bevállalósabb lakkrajongóknak kötelező!

Sajnos a fedőlakk, amit használtam, egy elég régi üveg HK Girl volt, ennek meg az a másnál is tapasztalt szokása, hogy rettentően buborékosodik, ez látszik a fotóimon is.

Elérhető a Naillandnél egész Európa szerte, de megtalálható például a Harlow&Co kínálatában is.

Considering I loathe glitter toppers, I ended up buying one. Again. But this one is so much spring and summer festivals packed in a bottle, I knew I had to have it.

Of course I failed to show how neon the glitters are, but these various size hexagon glitters in lime green, pink, orange, purple and blue are to die for. I applied them over a palin white (China Glaze Withe on white), but I already though tof three different nail arts using this one: jelly sandwich, water marble and fishing out some glitters and placing them with a needle to get some pattern.

Unfortunately the top coat I used for this mani started to bubble up pretty bad (it's an old, used bottle of hK Gril ,which tends to get bubbles when you are using the last few drops of it), but I hope I was able to get you girls in the mood for buying it!

Available at Nailland (shipping within the EU) and I saw Harlow&Co carrying it as well.





2015. április 14., kedd

Colors By Llarowe - Mercy

Nem bírok leállni a Colors By Llarowe márka holo lakkjainak gyűjtésével.
Egyszerűen annyira tökéletesek, egytől egyig, hogy amint megjelenik egy, azonnal a gyűjteményemben kell tudnom.
És a Mercy esetében sem volt ez másként.

Bordós lila, bitangerős lineáris holo hatás, majdnem teljes fedés egy rétegben (persze nem bírom megállni,hogy ne kettőt kenjek fel)
És mondtam már, hogy a márka elérhető a Naillandnél is?


Nem tudom mit mondhatnék erről a lakkról anélkül, hogy ismételném magam (mert valójában mindig ismétlem)


I can't stop collecting all of CBL's holos. They are so perfect, I just know I have to buy each and every one of them as soon as they are released.
With Mercy, it was the same.

Purple-is burgundy, strong linear holo, almost a one coater, what else there is to say?

Oh, and have I told you, this brand is also available at my local stockist, Nailland?







2015. április 8., szerda

piCture pOlish - Nemesis

Ezt a lakkot nem titkoltan azért vettem meg, mert a neve - Nemesis - az egyik kedvenc Star Trek filmem címe. Azé, amiben felismerhetetlenné maszkírozva először láttam Tom Hardyt; amiben Data, a kedvenc TNG szereplőm meghal; és amivel a TNG végleg véget ért.

Ennyit a geek énemről, térjünk át a lakkra!

Felkenéskor hatalmas meglepetést okozott ez a lakk, egyrészt azzal, hogy sokkal élénkebb színe van az üvegben látotthoz képest, és konkrétan vörösáfonya színe van, a barnás árnyalatot csak a lemenő nap fényében bírtam felfedezni, másrészt azzal, hogy egyáltalán nem fogta meg a körmömet (bár a PP lakkok nem szokták, de a vörösök előszeretettel színezik el a körmeimet).

Tehát adott egy csodás vörösáfonyalekvár színű jelly lakk, mikro holo pelyhekkel, amiből kettő közepesen vastag réteg gyönyörű holo hatást, és színmélységet ad, és még olyan neve is van, ami nekem sokat jelent.

Mivel limitált lakkról van szó, nem fogom sokat használni, nehogy idő előtt elfogyjon, de mindenkinek nagyon ajánlom, mert csodás színe van, ami egyáltalán nem túl sötét a közelgő tavaszhoz és nyárhoz, és szépen lebarnult bőrhöz is biztosan jól megy!

Elérhető a piCture pOlish nemzetközi hálózatában, itthon a Naillandnél.


It's no secret, I bought this lacquer because of its name. Since I'm a geek and a huge fan of Star Trek The Next Generation (TNG), I knew I had to have it! Nemesis is the last TNG crew movie in the line of the ST movies before the reboot; this is the one my favorite character, Data died; and this is the one that featured a - heavily masked - Tom Hardy.

About the lacquer: it did have a few surprises: it's way much lighter and more vivid berry shade in reall life. The brownish color that was visible in the bottle was only to be found when I looked at my nails during sunset. The other surprise - which I was really happy about - is the fact that is didn't stain my nails at all! One of the main reasons I love PP is because their pigments don't mess up my nails. So far only Bridget stained my nails (and they always get a bit yellow or orange when I use blue and red shades).

So here we have a beautiful cranberry jam shade jelly finish lacquer with micro holo flakes, nice coverage in two medium coats. While looking at the bottle you might think it's too dark for spring and summer, it comes totally alive in sunlight, and I'm sure it looks gorgeous with tanned skin.

Available at the international stockist network of piCture pOlish, like Nailland Hungary (shipping all over the EU).












2015. április 4., szombat

piCture pOlish - Desire

Lakkstop van nálam hosszú hetek óta, de tegnap megtörtem, ugyanis a Naillandbe is megérkeztek a limitált PP Vampy Chameleons lakkok.
Amennyire mondtam, hogy nem fogok elcsábulni, meg, hogy biztosan a Karma és a Zoya Payton vonalához hasonló lakkok lesznek, úgy rohantam legközelebbi  naillandbe, hogy gyorsan vegyek legalább egyet.
A Desire és a Nemesis haza is jött velem, és gyorsan ki is próbáltam a Desire-t.

Két réteg, csodálatos szórt holo, szemcsék és pelyhek is a néha kékesen csillogó szilvalekvár színű jelly lakkban. Imádom.

Elérhető a Naillandnél.

I've been lacquer sober for some weeks now, but I've sinned again :) And it's all because the new vampy chameleons of piCture pOlish are limited ones, and I knew I had to get some of them!
I ran to the nearest Nailland shop as soon as possible, and quickly grabbed myself a bottle of Desire and Nemesis.

I have tried Desire so far: it's a two coater plum jam color jelly packed with holo flecks and dust, and it makes the lacquer glow from the inside with that signature PP scattered holo I love so much. The added bonus is the blueish color it shows in some light, it's to die for!

Available at the international stockist network of picture polish.






2015. március 7., szombat

Colors By Llarowe - Thriller

Lehet, hogy kicsit felül kéne vizsgálnom ezt a "nem vagyok kékes lány" kijelentésemet. Hiába vágom rá mindig a "melyik a kedvenc színed?" kérdésre azt, hogy a lila, belenéztem a szekrényembe, majd a lakkos dobozomba, és kiderült, hogy mégis a kék a kedvencem :)

És megint milyen színű lakkról írok? Hát persze, hogy egy kékes színről.

Ma a CBL (Colors By Llarowe) Thriller nevű csodája van terítéken, aminek az az aktualitása, hogy bár kifutó szín, de még pár stockistnál elérhető, ezért érdemesnek tartottam felhívni rá a figyelmet, és így gyorsan Ti is meg tudjátok venni még.

No, és akkor lássuk a tulajdonságait.

A színe egy csodás kékes teal, ez is könnyen kenhető, nem feogja be a körmöket, és két vékony rétegben (vagy akár egy vastagban) csodásan fed. Enyhén mattra szárad, ezért javaslom, hogy egy csillogó fedőlakkot kenjetek rá, én a HK Girl top coatra esküszöm a CBL holo lakkok esetében.

Nem is tudom mit mondhatnék még, csak magamat ismételgetem mostanában minden posztban. Imádom ezt a lakkot is, és örülnék neki, hogy ha valóban lenne az év minden napján időm lakkozni, hogy többször is legyen lehetőségem felkenni ezt a szépséget.

A poszt írásának időpontjában elérhető ez a lakk a Hypnotic Polish, a Harlow&Co, és a Rainbow-Connection oldalán is.


So it looks like I'll have to review my statement of blue not being my favorite color. I just looked into my wardrobe, then into my lacquer boxes and figured out, blue IS my favorite color after all. :)
Which is strange, because when someone asks me about favorites, I always say purple is my favorite color. Weird, I know.

And what color I am writing about again? A blue one. Okay, it's a blueish teal.

So today's lacquer is Thriller by CBL (Colors By Llarowe) and while this shade is going to be discontinued, it is still available at some stockists, so have a quick look at the swatches and grab your bottle while the stocks last!

So the facts: the color is a wonderful deep blue teal, it is fully opaque in two thin coats, the holo is spectracular and it doesn't stain the nails at all. Application is flawless, feels like butter on my nails.

I feel like I'm repeating myself in my latest posts, but I looove this lacquer. I wish I really had time to do my nails every day of the year, so I would be able to wear this baby more often.

Available (at the time of this post is being written) at Hypnotic Polish, Harlow&Co, and Rainbow-Connection.


















2015. március 6., péntek

Fancy Gloss - Blue Lagoon

Ahhoz képest, hogy nem is a kék a kedvenc színem, cseppet sok kék lakkom van. :-)

Össze még nem mertem számolni, de ez a holo kékség a legutóbbi sötétkék szerzeményem, és eszem ágában nincs tőle megválni. Akkor sem adnám semmi pénzért oda senkinek, ha smurf kékre fogná be a körmeimet. De nem fogja be. És két vékony rétegben fed ilyen szépen. És csodálatosan egyszerű felkenni, olyan, mint egy krémes vaj. Az ecsete kézre áll, és imádom. I-MÁ-DOM

Annyira, de annyira örülök neki, hogy egy bizonyos bartánőm a figyelmembe ajánlotta ezt a márkát, és rávett a rendelésre, amikor a Llarowenál volt készletfeltöltés ;)

Considering blue is not ma favorite color, I have waaay to many blue lacquers. :)

I didn't dare counting them, but this blue beauty was my latest purchase and there is no way I would ever part with it. Not even if it stained my nails to smurf blue. But it doesn't. It's just a gorgeous scattered blue holo with buttery smooth application, a perfect brush and a finish to die for.

I'm sooo grateful to a certain friend, to have drawn my attention to this brand, and have ordered this lacquer from Llarowe.

Thank you so much, you know who you are! ;)